ÖRÖKBEFOGADÁS

TISZTELT LEENDŐ ÖRÖKBE FOGADÓK!

Döntésük elősegítése érdekében rövid összefoglalót készítettük

ÖRÖKBEFOGADÁSRÓL CÍMSZAVAKBAN

Örökbefogadás célja

Az örökbefogadás célja, hogy az örökbefogadó(k) és rokonsága, valamint az örökbefogadott gyermek között hosszú távú, stabil családi köteléket hozzon létre, mely által a kiskorú, akit szülei különböző okok miatt megfelelően nevelni nem képesek, családban való nevelkedése biztosítottá válik.

Ki fogadhat örökbe?

Örökbefogadó csak az a teljesen cselekvőképes nagykorú személy lehet, aki örökbefogadási tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon eredménnyel részt vett és személyisége, valamint körülményei alapján – a gyámhivatal örökbefogadás előtti eljárása során hozott határozat értelmében – alkalmas a gyermek örökbefogadására és legalább 25 éves, továbbá a gyermeknél legalább 16, legfeljebb 45 évvel idősebb. Házasságban élő örökbefogadó személyek esetében a fiatalabb házastárs életkorát kell alapul venni.

Nem fogadhat örökbe az, aki a szülői felügyeleti jog megszüntetését vagy a közügyek gyakorlásától eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll, illetve gyermekét nevelésbe vették.
Az örökbefogadás céljára tekintettel a gyámhivatal a gyermek érdekében elsősorban a házasságban élő örökbefogadók által történő örökbefogadást engedélyezi.

Ki fogadható örökbe?

Örökbefogadható az a kiskorú személy:

a. akiről a szülők jogerős lemondó nyilatkozattal a gyámhivatalban lemondtak
b. aki nevelésben van, és a gyámhivatal örökbefogadhatónak nyilvánította
c. akinek a szüleit a bíróság megfosztotta szülői jogaitól
d. akit az egészségügyi intézmény erre kijelölt helyén (inkubátor) helyeztek el, feltéve, hogy hat héten belül a szülő a gyermekért nem jelentkezik
e. akinek a szülei elhunytak.

Az örökbefogadott személyt az örökbefogadás fennállása alatt csak az örökbefogadó házastársa fogadhatja örökbe.

Örökbefogadás joghatásai

Az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének a jogállásába lép. Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó családi nevét viseli.

Örökbefogadás formái

Aszerint, hogy kik között jön létre az örökbefogadás megkülönböztetünk egyrészt családon belüli, ún. rokoni és házastársi örökbefogadást, másrészt idegen gyermekre irányuló örökbefogadást.

Aszerint, hogy a vér szerinti szülő(k) és az örökbefogadó szülő(k) ismerik-e egymást vagy sem, megkülönböztetünk nyílt és titkos örökbefogadást.

a. Nyílt örökbefogadás esetében az örökbefogadó szülő(k) és a vérszerinti szülő(k) ismerik egymást. Az eljárást lefolytató gyámhivatal az örökbefogadót, az örökbefogadandó korlátozottan cselekvőképes gyermeket és a vérszerinti szülőt együttesen, egy tárgyalás keretében köteles meghallgatni.
b. Titkos örökbefogadás a gyámság alatt álló örökbefogadhatónak nyilvánított nevelésbe vett gyermek örökbefogadása, illetve amikor a vér szerinti szülő úgy adja meg a hozzájárulását, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. A titkosság azt jelenti, hogy a vér szerinti szülő az örökbefogadásról nem kap értesítést, és azt sem fellebbezéssel, sem egyéb módon nem támadhatja meg.

Várakozási idő

A várakozási időt nagyon nehéz megbecsülni, az leginkább az örökbe fogadni szándékozók elfogadási hajlandóságától és elvárási szintjétől függ.

Mivel a törvény egyértelműen a házaspári örökbefogadásokat preferálja, ezért az egyedülálló vagy önállóan örökbefogadó jelentkezőknek a házaspárként örökbefogadóknál többet kell várakozniuk.

Annak érdekében, hogy a Szakszolgálat szakemberei az alkalmassági határozat jogerőre emelkedését követően is tájékozódhassanak az ügyfelek elképzeléseiről, vágyairól, élethelyzetéről, illetve, hogy egy folyamatos kommunikáció állhasson fenn a két fél között, örökbefogadási tanácsadóink segítségével a várakozási idő alatt is rendszeres kapcsolatot tartunk ügyfeleinkkel.

ÖRÖKBEFOGAD ELŐTTI ELJÁRÁS

Eljárás megindításának helye és módja

Az örökbefogadás előtti eljárás az örökbe fogadni szándékozó személy kérelmére a tartózkodási hely szerint illetékes területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál [továbbiakban Szakszolgálat] indul. Az eljárás ingyenes, kivéve az örökbefogadói tanfolyamot. (2018. január elsejétől Szakszolgálatunknál 65.000 forint/fő.)

A Szakszolgálat az örökbe fogadni szándékozó személyt személyes találkozás során tájékoztatja az örökbefogadás feltételeiről, a szükséges vizsgálatok és környezettanulmány mibenlétéről, valamint az alkalmasság megszerzéséhez szükséges felkészítő tanfolyamról. (Az ügyfél kérelmének felvételéhez szükséges lakcímkártya, Taj-kártya, háziorvosának elérhetősége. Emellett mindenkitől kérünk egy fényképet, és egy bemutatkozó levelet is. )

A tájékoztató végén a jelentkező jelentkezését (kérelem) kézjegyével is ellátja. Az örökbefogadásra várakozók listáján a jelentkezés időpontja válik irányadóvá.

Az örökbe fogadni szándékozó személyt a Szakszolgálat egy újabb személyes találkozó keretében tájékoztatja az alkalmassági vizsgálat eredményéről. A Szakszolgálat a vizsgálatok és a környezettanulmány alapján, valamint az örökbefogadó(k) szándékának és az örökbefogadandó gyermekre vonatkozó elképzelése(i)nek a figyelembevételével alakítja ki javaslatát, melyet az örökbe fogadni szándékozó személy(ek) egyidejű értesítése, tájékoztatása mellett megküld az örökbe fogadni szándékozók tartózkodási helye szerinti illetékes gyámhivatalnak.

A javaslat részei:

  • ügyfél kérelme
  • háziorvosi/szakorvosi igazolás az örökbefogadásra való egészségügyi alkalmasságról
  • pszichológiai vélemény
  • igazolás az örökbefogadási előtti tanácsadásról
  • környezettanulmány
  • felkészítő tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány
  • maga a kialakított javaslat.
 

Amennyiben az örökbe fogadni szándékozó személy az alkalmassági vizsgálaton vagy a tanácsadáson nem jelenik meg, és távolmaradását nem menti ki, illetőleg a környezettanulmány elvégzését nem teszi lehetővé, kérelmét visszavontnak kell tekinteni és az eljárást meg kell szüntetni. A megszűntetésről a Szakszolgálat írásos értesítést küld.

Szükséges vizsgálatok és előzetes feltételek

a. Orvosi vizsgálat során a háziorvosnak – szükség esetén a szakorvosnak – arról kell nyilatkoznia, hogy az örökbe fogadni kívánó személy nem szenved-e:

  • a gyermek megfelelő ellátását is korlátozó testi, érzékszervi, értelmi fogyatékosságban
  • pszichotikus zavarban
  • alkohol- vagy kábítószer-függőségben
  • olyan betegségben, amely miatt – akár időszakosan is – akadályoztatott a gyermekről való gondoskodásban, illetve amely a gyermek fejlődését veszélyezteti.

b. Pszichológiai alkalmassági vizsgálat során az örökbefogadó(k) motivációját, élethelyzetét, személyiségét, továbbá az örökbefogadandó gyermek harmonikus fejlődését, felnövekedését biztosító nevelési elképzeléseket tárjuk fel. A vizsgálati szakaszon túl a beszélgetésnek egy tanácsadási része is van.

c. Környezettanulmány során – mely az örökbe fogadni szándékozó(k) tényleges tartózkodási helyén, azaz az otthonában készül, lehetőség szerint az együtt élő családtagok részvételével – azt vizsgáljuk, hogy a családi- és lakáskörülmények mennyire alkalmasak örökbefogadásra.

d. Az örökbefogadói tanfolyam célja, hogy saját élményeket is mozgósító, tematikus interaktív csoportban az örökbefogadó szülők mélyebben elgondolkodva saját elképzeléseiken, elvárásaikon és a lehetőségeken, megerősödjenek elhatározásukban, vagy a körülmények sokrétű figyelembe vétele után elállhassanak eredeti szándékuktól. A felkészítő tanfolyam önköltséges, időtartama 40 óra.

Alkalmasság

 

Alkalmasság megállapítása

A gyámhivatal az örökbe fogadni szándékozó személy alkalmassága kérdésében a Szakszolgálat által megküldött anyagok, a jövedelmi viszony(ok)ra vonatkozó igazolás, az örökbefogadni szándékozó(k) meghallgatása, valamint szükség szerint egyéb dokumentumok alapján dönt.

Az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozat a jogerőre emelkedéstől számított 3 évig érvényes, s tartalmazza, hogy az örökbefogadni szándékozó mennyi, milyen korú és milyen egészségi állapotú gyermek örökbefogadására alkalmas.

Alkalmasság megállapítása esetén a gyámhivatal jogerős határozata alapján a Szakszolgálat a nyilvántartásában a jelentkezési dátumhoz rendelt iktatószámmal aktiválja az örökbe fogadni szándékozó(ka)t. Amennyiben a jelentkező az örökbe fogadni szándékozó személyek országos nyilvántartásába való felvételét is kérte, a Szakszolgálat továbbítja az adatait az országos nyilvántartás számára.

Alkalmatlanság megállapítása esetén új eljárás a határozat jogerőre emelkedésétől számított 1 éven belül sehol az országban nem indítható.

Alkalmasság érvényessége

Amennyiben az érvényességi időn belül örökbefogadási eljárás jogerős befejezésére kerül sor, a határozat érvényességi ideje az örökbefogadás tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedésének napjával megszűnik.

Ha a határozat 3 éves érvényességi idejének lejártakor az örökbefogadási eljárás már folyamatban van, a határozat érvényességi ideje meghosszabbodik az örökbefogadási eljárás jogerős befejezéséig.

Amennyiben az örökbefogadni szándékozó személyek testvérek örökbefogadására való alkalmasságát megállapították, és a 3 éves érvényességi idő lejártát megelőzően a testvér is örökbefogadhatóvá válik, a határozat érvényességi ideje meghosszabbodik a testvér örökbefogadási eljárásának jogerős befejezéséig.

Amennyiben a határozat érvényességi idejének 3 évén belül örökbefogadásra nem kerül sor, az érvényességi idő lejártát megelőzően az ügyfél kérelmére és a Szakszolgálat javaslatára legfeljebb 1 évvel meghosszabbítható, feltéve, hogy azok a körülmények, amelyekre tekintettel az alkalmasságot megállapították nem változtak.

Amennyiben a meghosszabbított érvényességi idő lejártáig sem kerül sor örökbefogadásra, az örökbefogadás előtti eljárást – az örökbefogadás előtti tanácsadás és felkészítő tanfolyam kivételével – az örökbefogadni szándékozó személy kérelmére meg kell ismételni.

Ha az örökbe fogadni szándékozó személy a gyámhivatali határozat 3 éves érvényességi idejének a letelte előtt az alkalmasság megállapítása (fenntartása) iránt ismételt kérelmet nem terjesztett elő, adatait a Szakszolgálat törli a nyilvántartásból. Erről egyrészt értesíti az örökbe fogadni szándékozó személyt/személyeket, másrészt az országos nyilvántartást. 

Alkalmasság felülvizsgálata

Amennyiben az örökbe fogadni szándékozó személy tartózkodási helyében, családi állapotában, személyi- és életkörülményeiben, egészségi állapotában, valamint az örökbe fogadandó gyermekre vonatkozó elképzeléseiben az alkalmassági határozat érvényességi időtartama alatt változás következik be, a változásról haladéktalanul köteles a Szakszolgálatot értesíteni.

A jelzett változással kapcsolatosan a Szakszolgálat véleményének kialakítása érdekében az örökbe fogadni szándékozó személyt ismételt alkalmassági eljárásban való részvételre hívja fel.

Tartózkodási hely megváltozása esetén a Szakszolgálat beszerzi a korábbi lakóhely szerinti Szakszolgálatnál kezelt iratokat. Az új helyszínre vonatkozóan környezettanulmányt készít. Ha a családi állapotban, személyi- és életkörülményekben, valamint az örökbe fogadandó gyermekre vonatkozó elképzelésekben következik be változás, az örökbefogadás előtti eljárás – a felkészítő tanfolyam kivételével – megismétlődik.

A gyámhivatal a felülvizsgálat eredményeként az örökbefogadásra való alkalmasság fenntartásáról vagy alkalmatlanság kimondásáról határoz. Alkalmasságot fenntartó határozatában ismételten határoz arról, hogy az örökbefogadni szándékozó személy mennyi, milyen korú és egészségi állapotú gyermek örökbefogadására alkalmas.

Az alkalmasságról szóló eredeti határozat érvényességi ideje azonban nem változik!

Tartózkodási hely változás miatti alkalmasságot fenntartó határozat alapján az új tartózkodási hely szerinti Szakszolgálat a korábbi tartózkodási hely szerinti Szakszolgálatnál bejegyzett eredeti jelentkezés időpontjával veszi nyilvántartásába az örökbe fogadni szándékozót. Ezzel párhuzamosan, a korábbi Szakszolgálat törli nyilvántartásából a jelentkezőt. A változásról az országos nyilvántartás is értesül.

Ha a felülvizsgálat során a gyámhivatal alkalmatlanságot állapít meg, az erről szóló határozat alapján a Szakszolgálat és az országos nyilvántartás törli nyilvántartásából az örökbe fogadni szándékozó személyt/személyeket.

Szülő-gyermek illesztése és összeismertetési folyamata

Egy szakmai team – melynek tagjai a Szakszolgálat szakemberei, a gyermek gyámja és gondozója – feladata, hogy egy adott időpontban örökbeadható gyermek számára a nyilvántartásában szereplő örökbe fogadni szándékozók közül, a törvénynek megfelelően, a jelentkezési sorrend figyelembevételével a legmegfelelőbb örökbefogadó szülőt/házaspárt kiválassza. Mindig a gyermeknek keresünk szülőt, és nem fordítva.

A kiválasztott örökbe fogadni szándékozó egyént/házaspárt a team döntéséről a Szakszolgálat örökbefogadási tanácsadója telefonon értesíti, egyben tömören (nem, életkor, egészségi állapot, nevelkedés helyszíne(i) és időtartama) bemutatja a szóban forgó gyermeket. Amennyiben a bemutatás alapján az örökbe fogadni szándékozó(k) érdeklődését a gyermek felkeltette, s további információt és fotót szeretnének róla kapni, ill. látni, az örökbefogadási tanácsadó személyes egyeztetést kezdeményez.

Ezen a találkozón lehetősége nyílik a gyermek élettörténetének anonim megismerésére és a rendelkezésre álló fotók megnézésére. A kapott információk ismeretében az örökbe fogadni szándékozók ismét döntési helyzetbe kerülnek. Válaszukat nem szükséges azonnal megadniuk, 1-2 napig érlelhetik azt. Pozitív válasz esetén az örökbefogadó tanácsadó a gyermek megpillantását szervezi meg. Ez egy olyan egyoldalú alkalom, aminek a célját a szülő-jelölt ismeri, a gyermek azonban ekkor még nem. A szülő-jelölt a gyermekkel interakcióba nem léphet.

Újabb pozitív döntést követően a örökbefogadási tanácsadó immáron egy személyes, interaktív találkozót szervez meg a szülő-jelölt(ek) és a gyermek között. S amennyiben a szülők érdeklődése a gyermek iránt töretlen, megkezdődik a barátkozási, ismerkedési fázis. Ez mindaddig tart, amíg a gyermek és leendő szülője/szülei között az érzelmi kötődés ki nem alakul, ill. amíg a szülő-jelölt(ek) a gyermek gondozását biztonsággal el tudja(k) látni.

ÖRÖKBEFOGAD UTÁNI ELJÁRÁS

Örökbefogadást engedélyező eljárás

Az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás az örökbe fogadni szándékozó személy és a gyermek, illetve törvényes képviselője egyetértő, kölcsönös kérelmére indul. A gyámhivatal a szükséges iratok becsatolását követően (az örökbefogadó részéről: alkalmassági határozat, jövedelemigazolás, születési és házassági anyakönyvi kivonat, a Szakszolgálat által elvégzett friss környezettanulmány, háziorvosi vélemény az egészségi állapotukról) dönt a gyermeknek az örökbe fogadni szándékozó(k) gondozásába történő kihelyezéséről:

a. gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek esetén a gyermekvédelmi szakszolgálat javaslata és a gyermekvédelmi gyám kérelme alapján 15 napon belül.
b. hathetesnél fiatalabb gyermek esetén 8 napon belül.

Az örökbe fogadni szándékozó a hozzá örökbefogadási szándékkal kihelyezett gyermek gondozásáról és eltartásáról saját költségén köteles gondoskodni. A gyermek ellátásához kapcsolódó juttatások azonban a kihelyezés napjától járnak és igényelhetők a számára.

kötelező gondozási idő minimum 30 nap, melynek során mind a nyílt, mind a titkos örökbefogadások esetén a Szakszolgálat örökbefogadási tanácsadója kíséri figyelemmel a kihelyezett gyermekek gondozását, ellátását, a szülő-gyermek kapcsolat alakulását, a gyermek családba történő beilleszkedését. Tapasztalatai alapján a Szakszolgálat örökbefogadási tanácsadója a gyámhivatal által megadott határidőre megküldi az örökbefogadásra vonatkozó véleményét és egyben javaslatot tesz az örökbefogadás támogatására vagy elutasítására.

Az örökbeadási céllal kihelyezett gyermek a gyámhivatal kötelező gondozási időre történő kihelyező határozatában megállapított időtartam letelte után is az örökbe fogadni szándékozó személynél maradhat az örökbefogadási eljárás befejezéséig.

A gyámhivatal az örökbefogadás engedélyezéséről az erre irányuló kérelem előterjesztésétől számított 60 napon belül dönt, kivéve, ha az elrendelt kötelező gondozási idő az 1 hónapot meghaladja. Ebben az esetben a gondozási idő lejártát követő 30 napon belül kell a döntést meghozni. Az örökbefogadás az engedélyező határozat véglegessé válásával (korábban jogerő) lép hatályba.

Az örökbefogadást a gyámhivatal nem engedélyezi:

  • ha az a kiskorú érdekeivel ellentétben áll
  • ha a közérdeket egyébként sérti
  • ha akár a felek, akár az eljárásban egyéb módon közreműködő személyek vagy szervezetek részére haszonszerzéssel jár.
 

Nyílt örökbefogadás speciális szabályai

A nyílt örökbefogadások előmozdítása érdekében a Szakszolgálatokon kívül arra működési engedéllyel rendelkező (jelenleg hét ilyen szervezet van) közhasznú szervezetek is örökbefogadást elősegítő tevékenységet folytathatnak. Működési engedélye meglétét egy konkrét örökbefogadási eljárásban a közhasznú szervezetnek kell igazolnia. Szolgáltatásuk nem terjedhet ki az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárásban való közreműködésre. Azonban kiterjed a következőkre:

  • családgondozás keretében végzett tanácsadás és segítségnyújtás a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya számára,
  • családok átmeneti otthonában biztosított ellátáshoz való hozzájutás szervezése,
  • örökbe fogadni szándékozó felkészítése az örökbefogadásra,
  • a vér szerinti szülő és az örökbe fogadni szándékozó kapcsolatfelvételének előkészítése,
  • a vér szerinti szülő és az örökbe fogadni szándékozó adatainak nyilvántartása,
  • nyilvántartás vezetése az örökbe fogadni szándékozóról és az örökbefogadandó gyermekről,
  • a vér szerinti szülő döntése alapján a gyermek nyílt örökbefogadásának elősegítése érdekében, az általa nyilvántartott örökbe fogadni szándékozó személyek közül – a nyilvántartási sorrend figyelembevételével – a gyermek számára alkalmas örökbefogadó szülőt javasol a vér szerinti szülő számára.
  • kérelemre, az örökbefogadás engedélyezését követően a vér szerinti szülőnek és az örökbefogadónak történő segítségnyújtás, tanácsadás,
  • arra való jogosultság megszerzése után az örökbefogadás utánkövetése.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény VIII/A fejezet 69/B. § (1) szerint a szolgáltatás kizárólag Magyarországon élő, magyar állampolgárságú vér szerinti szülő és örökbe fogadni szándékozó személy közötti kapcsolat létrehozására irányulhat.

A közhasznú szervezet szakmai vezetője az érvényes alkalmassági határozattal rendelkező örökbe fogadni szándékozó házaspárral (személlyel) írásban köt megállapodást a szolgáltatás nyújtására.

Az általa igénybe vett szolgáltatással összefüggésben felmerült költségeket az örökbe fogadni szándékozó viseli. Ennek éves összege legfeljebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosa lehet.

Nyílt örökbefogadás esetén a kijelölt gyámhivatal együttesen – tárgyalás keretében – hallgatja meg:

  • örökbefogadót
  • örökbefogadandó korlátozottan cselekvőképes gyermeket
  • az örökbefogadandó gyermek törvényes képviselőjét
  • a vér szerinti szülőt
  • (amennyiben fennáll) a kiskorú vér szerinti szülő törvényes képviselőjét.

A vér szerinti szülő hozzájáruló nyilatkozatának megtételével szülői felügyeleti joga szünetel. Ezt a gyámhivatal – legkésőbb a gondozásba történő kihelyezésről szóló – határozatban állapítja meg, ezzel egyidejűleg a gyermek részére az örökbefogadót családbafogadó gyámul rendeli ki.

Utánkövetés

  1. Belföldi örökbefogadás esetén (ahol az örökbefogadott gyermek magyar állampolgár, az örökbefogadó pedig vagy magyar állampolgár, vagy Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár) az örökbefogadást követően a gyermek helyzetét, életkörülményeinek alakulását jogszabályban meghatározott szervezet vagy a Szakszolgálat az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb öt évig figyelemmel kíséri és segíti.
  2. Magyar állampolgárságú gyermek külföldi állampolgárságú személy által, külföldre történő örökbefogadása esetén a gyermek helyzetéről és életkörülményeiről való tájékoztatás a Központi Hatóságon keresztül történik az illetékes Szakszolgálat felé.
  3. Külföldi állampolgárságú gyermek magyarországi örökbefogadását követően az örökbefogadott gyermek életkörülményeiről, beilleszkedéséről a Központi Hatóság felkérésére az illetékes Szakszolgálat örökbefogadási szolgálatának örökbefogadási tanácsadója készít jelentést (a) az örökbefogadást követő hathónapon belül, (b) az örökbefogadástól számított másfél éven belül.

 

Bízunk benne, hogy tájékoztatónkkal hasznos segítségükre lehettünk! Amennyiben bármilyen további kérdése vagy észrevétele volna, forduljon örökbefogadási tanácsadójához!

Dokumentumok